Tájfunkabát, szöszmöszmackó
>Hócipő< 2006.03.10. 17:50
A széles változatban variálható svájci sapka örök darab...
A széles változatban variálható svájci sapka örök darab, sutyerákra, művész-értelmiségire, habókosra, ill. Montgomeryre egyaránt lehet benne venni a figurát. Az antennára húzott kétfilléresről én is csak elbeszélésekből tudok, eredete még az ötvenes évek elejére nyúlik vissza.
A műsorban bemutatott vietnámi papucs nem egészen autentikus – úgy látszik, ebből már valóban nem lehet föllelni eredeti példányt. Az igazi pántja vékonyabb volt, abba költöztünk bele szezon elején, mígnem őszre lerohadott rólunk. Szingapúrinak is becézték, hogy egzotikusabbá tegyék. Gyönge pontja a lábujj közötti pánt talpba szervülése volt, ha ott szakadott, bonyolult madzagolással, esetleg a talpon kereszbe szúrt szöggel-tűvel fixáltuk. SZOT-üdülőkben, gangon, miegyebütt, hűvösebb időben – megrögzötteknél kánikulában is – a zoknis használat dívott, többnyire op-art mintás, optikailag büdös nejlonzoknival, amelyet a pántnak helyet csináló, lábujj közé gyűrtek a delikvensek. Ezt a csekély inkompatibilitást oldotta azután meg a keresztpántos változat.
A kiving nem valami angolszász lelemény, csupán rövidítés, jelentése kívülhordós ing (lásd még: NEVA, azaz ne vasald), mit is az alant rátett zsebek is jeleznek, biztosítva ezáltal a könnyed, „lezsör” feelinget. Ennek sötétebb változata a BKV-sok formaruhájaként futott be karriert.
A hatvanasok elején első útjaink a szomszédos Csehoszlovákiába vezettek, ahol a kézműipar színvonala kétségkívül magasabb vala. A könnyű, ottani úttörők által rendszeresített túracipőről, a pionirkáról évekkel ezelőtt már beszámoltunk e hasábokon. A valódi bőrszíjas hátizsák illata mai napig az orromban van. A többnyire buszos csoport tagjai a határ átlépése után másfél órán belül egytől egyig szöszmöszmackóba bújtak, hogy azután könnyed sétára induljanak mondjuk a Tarpataki vízeséshez. Nemigen hiszem, hogy a huszadik századi Európa textilipara produkált olyan anyagot, amelynek nedvszívó képessége a cseh maciéval vetekedhetett volna. (Lappangó darabjai a mai napig háziasszonyok háztartási arzenáljának féltett darabjai, mint felmosórongyok.) Mai eszemmel ezt csak zárójelben fűzöm ide, szöszmöszfókákat gyártanék, megítélésem szerint hetek alatt térdre tudnám így kényszeríteni – példánk okáért – a Viledát és egyéb világcégeket.
Ha azután a túrán eleredett a könyörtelen tátrai eső, parajelenség áldozatává váltunk. Az volt az érzésünk, maga KIO, a híres szovjet illuzionista cicáz velünk. A mackófölső elébb zakóvá, majd miniruhává alakult, a túra végére a többség pediglen mint ferences barát landolt a szálláshelyen. A találékonyabbak – ha volt velük úti varrókészlet – mondjuk egy gatyásfenyő óvó takarásába osonva megállíthatták a nyúlási folyamatot, amenynyiben három gomb segítségével napozóvá alakították a készséget, combközi záródással.
A napozó sokunk óvodás éveit keserítette meg. Eltekintve attól, hogy tök hülyén néz ki benne az ember fia – kisfiúk és kislányok egyformán –, az alsó, zacsesztáji gombolással többnyire az történt, hogy siettében csak-csak becsípte az ember a kakaskát. (A kamaszkorunkat megkeserítő harnadrág pszichoszexuális fejlődésünket beárnyékoló hatásáról majd egy más alkalommal.)
Kinőttük a hatvanas éveket, egyfelől, másfelől velünk vannak. A gyermekkori napozónak van ti. egy modern kori reinkarnációja, az ún. badi. Na én evvel nem vagyok kibékülve, holott a női fehérneműnek lelkes híve, fanje, sponsora vagyok, olykor magam is hordok ezt-azt. De! A badival nekem nincs szerencsém. Mert ha kapcsot sejtek OTT, és szöszmötölni kezdek, partnernőm búgva biztat, hogy tépd, Sanyi, tépd, ha viszont macsósan tépem alatta a textilt, felsikolt a nő, hogy jesszusom, a kapocs. (Badi ti. van kapcsos, ill. patentos.) De akár így, akár úgy, a végeredmény azonos: a badi első szárnya partnernőm arcára csapódik, mint a régi vígjátékokban a keményített ingmell egykoron, s fuccs az aznapi erotikának.
KÉPEK
|